Brunei mini állama Borneó szigetén fekszik és egyetlen szárazföldi szomszédot tudhat magáénak, Malajziát. Ám ez nem volt mindig így, a holland gyarmatosítók előtt sokkal nagyobb kiterjedésű volt a ma már államformájában - Omán mellett - is egyedinek számító szultánság.

megmagyarazhatatlan

Tényleg apró ország, hiszen 5.765 km2-nyi területen 389.000 fő él, picit szerényebb körülmények között, mint az uralkodójuk.

A szultánt nehéz megajándékozni, mert kis túlzással élve úgy tartják: ami neki nincs, az nem is létezik.

megmagyarazhatatlan

Gyengéje az autógyűjtés, amit tökélyre fejlesztett. Annyi négykerekű járgánya van, hogy akár több éven át minden nap más-más verdával közlekedhet.

Vannak azonban nagy kedvencei. Jelenleg közel 1.000 Mercedes-Benz, 230 Rolls-Royce és 330 Ferrari boldog tulajdonosa.

Természetesen nem mehetünk el szó nélkül a szinte megmagyarázhatatlan pompában tündöklő szultáni palota mellett sem. Az 1.788 szobás ingatlan 257 fürdőszobájával áll az 1967 óta uralkodó Hassanal Bolkiah és családja szolgálatában.

Az ország neve eredetileg Negara Brunei Darussalam volt, melynek jelentése: A béke lakhelye. Ez egyszerűsödött le Brunei-re.

megmagyarazhatatlan

Természetesen a fővárosának neve sem hétköznapi: Bandar Seri Begawan, amit a helyiek praktikus okok miatt, csak BSB-nek rövidítenek.

megmagyarazhatatlan

Az olajkincsből meggazdagodott 28. brunei szultán, Omar Ali Saifuddien döntése szerint a fővárosban nem lehet magasabb épület a 44 m-re nyúló 1958-ban épített mecsetnél. Ez lett a veszte egy banképületnek, a felső emeletét le kellett bontani, mert megszegte a magassági szabályt.

megmagyarazhatatlan

Ha az országba lépünk felhangzik fel a köszönés: Salam, hiszen a lakosság 80%-a muszlim. A fennmaradó 20%-on osztoznak a buddhista, a keresztény és az ősi időket idéző törzsi vallások.

megmagyarazhatatlan

No de mi bűzlik Bruneiben?

Van egy gyümölcs, amely ha megérik lepotyog a fáról és nem ajánlatos veszélyes tüskés külsejéhez hozzáérni. De nem ez az egyetlen, ami óvatosságra int bennünket a duriánfával kapcsolatban.

megmagyarazhatatlan

A gyümölcs megmagyarázhatatlan okok miatt a helyiek kedvenc csemegéje. Viszont a turisták körében nem okoz osztatlan örömet a duriánnal való találkozás, egyenesen undorítónak tartják, hiszen már-már elviselhetetlen szagot áraszt. Így a szállodákban és a közlekedési eszközökön megtiltották a szállítását és a fogyasztását is.

megmagyarazhatatlan